Nem látnak át a falon, nem tudnak repülni, de szétrúgják a segged!


    Matthew Vaughn, akinek a Neil Gaiman-féle Csillagport is köszönhetjük, ismét összeállt korábbi szerzőtársával, Jane Goldman-nel, és fantasy után most egy képregényt adaptáltak vászonra. Nem volt nehéz dolguk, a jó alapanyagot Mark Millar és John Romita Jr. által 2008-ban publikált Kick-Ass szolgáltatta.
    A film címének magyarosítása jó pár biztosítékot kivert a rajongók körében: a Ha/Ver eredetileg jópofa szójátéknak indulhatott a forgalmazó berkeiben, míg aztán valami fejes rá nem bólintott: miért is ne? Mit ne mondjak, óriási hiba volt! Annyi filmnek hagyják meg az eredeti címét, nem is elsősorban az ötlet hiánya miatt, mint inkább a könnyebb beazonosíthatóság végett. Akkor most ezt miért kellett?! Ráadásul az eredeti cím az angolban nem pusztán játék a szavakkal (a szó szerinti jelentés mellett a szlengben: király, menő, stb.), de egyben főhősünk neve is.
    A sok gyerekbarát képregény feldolgozás után A sötét lovag volt talán az első, amely szakított a hagyományos megoldásokkal, és a "darkosabb", sötétebb vonalat felvállalta. Ezt követte tavaly a sokak által félre-, vagy épp meg nem értett Watchmen: Az őrzők film, ami nekem speciel tetszett, de nagyon sokan nem tudtak vele mit kezdeni.
    A Kick-Ass olyan, mint egy jól sikerült paródia, a Watchmen acélkeménységével párosítva. A kezdeti tini-vígjátékos felütést váratlan és humoros jelenetek sora erősíti, melyeket meg-megszakítanak a meglehetősen brutális és véres akciók. Az ember hirtelen nem tudja eldönteni, hogy viszonyuljon a filmhez. A Kick-Ass újra és újra meglepi a nézőt, és címének megfelelően úgy éri, mint egy seggbe rúgás.
    A film főszereplője Dave Lizewski (Aaron Johnson), egy igazi mai lúzer - a való világban nehezen találja a helyét, csak csetlik-botlik át az életen: a lányok keresztülnéznek rajta, a sporthoz béna, a Nagy Amerikai Álom földjén csaknem láthatatlan. Hasonlóan lúzer haverjaival képregény boltokban keresi a válaszokat az élet nagy kérdéseire.
    Miután főhősünket (napi rutinból) ismét kirabolják a nyílt utcán, arra az elhatározásra jut, hogy maszkos igazságtevőnek áll – életét mások megsegítésének szenteli. Dögös(nek vélt) szerkót húz, és karakán nevet választ: Kick-Ass! A kezdeti kudarcok után az egyik sikeres akciója révén a média felkarolja, és így olyanok is érdeklődést kezdenek tanúsítani iránta, akik figyelméről Dave, azaz Kick-Ass minden bizonnyal szívesen lemondana. Hamarosan rá kell döbbennie, hogy nem ő az egyedüli, aki látja a világ fonákságát; rejtélyes társai azonban igazán nagyban játszanak – a helyi gengszter főnököt szeretnék végleg eltakarítani az útból. A kérdés tehát az, hogy Kick-Ass beszáll-e a nagyok játszmájába, és kész-e valódi hőssé válni?
    Az első olvasásra meglehetősen sablonosnak tűnő sztori valójában jól megszerkesztett, feszes tempójú cselekményszövést takar, ami egyedi karakterekkel dolgozik, ötletesen felépített szituációkkal és olykor (nem öncélúan) vulgáris, Tarantinosan odamondogatós dialógusokkal szolgál, melyeket jól megkoreografált, brutálisan véres akciójelenetek színesítenek. Ebből a szempontból nem az a családbarát popcorn-mozi, mindenképpen korhatár besorolás vár rá (ami, szerény véleményem szerint, csak jót tesz a produkciónak).
    A Kick-Ass legerősebb ütőkártyája a jól kidolgozott karaktereiben rejlik. A színészek közül a legutóbb a Sherlock Holmesban rosszfiúként feltűnő Mark Strong itt is negatív szerepkörben tetszeleg – hiába, ez áll jól neki, mintha rá öntötték volna a szerepet. Aaron Johnson pedig mintha zsigerből hozná a főszereplő csetlő-botló figuráját (talán nem is színészkedik?). Nagy visszatérő is akad a filmben, mégpedig a korábbi filmjeivel (gondolok itt elsősorban a Veszélyes Bangkokra vagy a borzalmas Szellemlovasra) siralmasan lebőgő Nicholas Cage személyében, aki végre ismét összeszedte magát: kellően visszafogottan hozza Big Daddy figuráját, teret engedve a többieknek, s bár az enyhén Batman utánzatú jelmezében majdnem annyira mókás a kinézete, mint a főszereplő felhúzott óvszerre hajazó ruházatának, ezt sikerül kompenzálnia az ultrabrutál akcióival.
    A film legjobb karakterét nem véletlenül hagytam utoljára. Az angyali szépségű Chloe Moretz egyszerűen tökéletes Hit-Girl. A tizenkét éves kislány tündérien aranyos, éppen ezért hat idegenül csilingelő hangján a vulgaritás, és állnak furán kezében a vértől csöpögő kések. De ezek az ellentétek olyannyira helyén vannak a filmben, hogy az ember csak kapkodja a fejét, és majd leesik a székről, miközben röpködnek a poénok, és csattannak a pofonok. Hit-Girl jelenetei (amikor pici lányként először feltűnik a vásznon a pisztolyt ráfogó apjával szemben vagy később amikor a drogtanyán kiszámolósdit játszik a rosszarcú gengszterekkel) egyszerűen elsöprőek, mint maga a karakter.
    A film bővelkedik kult-gyanús pillanatokban, ilyen például az FPS-nézetes, éjjellátós jelenet, ami úgy van megcsinálva, ahogy annak lennie kell, vagy amikor először látjuk apa-lánya figuráját a vásznon, egymással szemben… nos, mintha Tarantino mester vetette volna papírra a jelenetet, amit szépen kiegészít az azt követő bowling pályás dialógus. Mit mondjak, egyszerűen szenzációs!
    A film befejezése hagy némi kívánnivalót maga után – nekem nem igazán tetszett, az addig stabilan a földön járó cselekményvezetés szó szerint elszakad a talajtól, és az alkotók meglehetősen gyenge lezárással élnek. Sajnos, nem volt szerencsém az eredeti képregényhez, lehet, hogy ott is hasonlóan zárul a sztori, de nekem akkor sem jött be. A történet nagyobb része azonban kárpótol, mert hamisítatlanul eredeti mozgókép született, ami a mai képregény-adaptáció dömpingben bizony már nagyon ránk fért.
    A film zenéjéről sem szabad megfeledkezni: a vértől iszamos akciókhoz annyira oda nem illő zenei betéteket sikerült választani (például The Dickiestől a Banana Splits avagy Tra LA LA Song), hogy pont ezért annyira jók, és ezért tudnak megfelelően működni. Így a zenei aláfestés is tökéletesen tükrözi a film forgatókönyvre és karakterekre jellemző ellentmondásosságát.
    A film szinkronjában elsősorban a borzalmas név(félre)fordítások a legszembeötlőbbek: így lesz Kick-Assből Ha/Ver, Big Daddyből Vérprofi és Hit Girlből Kis Dög. Ezt már csak Hit Girl szövegének finomítása übereli. Mindezektől eltekintve azonban tényleg nem volt bajom a szinkronnal.
    A Kick-Ass alapvetően egyfajta görbe tükre a képregény filmeknek, paródiába hajlóan komikus, de szerencsére nem mozdul el az idiotizmus irányába (lásd: Superhero Movie!), biztos lábakon áll a valódi világból vett színfalak közt, és eredetiséget csöpögtet egy, mostanában oly divatossá váló, de sajnos egyre inkább sablonokból építkező filmirányzatba – azért jó, mert mer más lenni, és ezzel újat mutatni.

    A film folytatása időközben zöld utat kapott: Kick-Ass 2: Balls to the Wall megjelenése 2012-re várható.

A cikk publikálva: globalgame.hu

 Adatlap:

Eredeti cím: Kick-Ass
Magyar cím: Ha/Ver
Műfaj: képregényadaptáció, akció, vígjáték
Hossz: 117 perc
Ország: UK, USA
IMDB: 8,1/10
Hazai bemutató: 2010. június 17.
DVD-megjelenés: 2010. szeptember 22.
Rendezte: Matthew Vaughn
Forgatókönyv: Matthew Vaughn, Jane Goldman
Operatőr: Ben Davis
Zene: Ilan Eshkeri
Főbb szereplők: Aaron Johnson, Nicolas Cage, Mark Strong, Chloe Moretz, Christopher Mintz-Plasse
   

Előzetesek (eredeti nyelven): 

Szerző: Miner  2010.11.03. 15:38 Szólj hozzá!

Címkék: képregény hit vígjáték girl ass haver cage kick nicholas

A bejegyzés trackback címe:

http://filmstripper.blog.hu/api/trackback/id/tr772420280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.