Színes, szinkronizált kanadai dráma
101 perc, 2007
Rendezte: Richie Mehta
Forgatókönyv: Richie & Shaun Mehta
Operatőr: Mitchell Ness
Zene: Dr. Shiva

Szereplők:
Rupinder Nagra, Naseeruddin Shah, Seema Biswas, Koel Purie, Vik Sahay, Roshan Seth, Tanisha Chatterjee, Siddhant Behl

  Amal (Rupinder Nagra) riksakuliként dolgozik Új-Delhiben. Szegény családból származik, egyetlen kincse apjától megörökölt riksája, melyet éjt nappallá téve vezet, hogy fenntartsa magát és édesanyját. Amal kedves, megnyerő ember, aki teljesen elégedett sorsával és boldognak érzi magát saját közegében, Új-Delhi utcáin. Dolgozhatna akár a postán is, több pénzért kevesebbet, de örömét leli a munkájában, és nem vágyik annál többre, mint ami jutott neki.
  Egyik nap különös figura száll be a járművébe. A bogaras öregúr végig gorombáskodik vele, az út végén pedig a tényleges viteldíj töredékét hajlandó csak kifizetni. Amal szokott derűjével, türelmével és kedvességével fordul az öreghez, akit meglep Amal jelleme. Az öreg valójában egy, a világtól megcsömörlött milliomos, aki koldus álruhába bújva keresi azt az embert, aki valóban megérdemelné hatalmas vagyonát. 

  Az öreg hamarosan meghal, és végrendeletében Amalt jelöli meg vagyona örököseként. A család ügyvédjének egy hónapja van rá, hogy megtalálja Új-Delhiben azt a riksást, akinek kocsijába az öregember egy hónappal azelőtt beszállt. Viveknek (Vik Sahay), az öregember fiának égető szüksége van a pénzre, hogy a helyi Keresztapánál felhalmozott adósságát kifizethesse, ezért rendkívül elszánt, hogy jogosnak vélt örökségét visszaszerezze.
  Amal eközben mit sem sejtve éli mindennapjait. Egyik nap Poojá-t, a törzsutasát a szeme láttára rabolják ki, és Amal a tolvaj nyomába ered. A kis tolvajt, aki egy nyolc év körüli kislány, elgázolja egy autó, Amalnak pedig megesik rajta a szíve. Kórházba viszi a kislányt, ahol hamarosan közlik vele: az életmentő műtéthez 50.000 rúpiára van szükség, különben a kislány meghal. Amal válaszút elé kerül…  

  Megható történet az indiai származású, Kanadában élő elsőfilmes rendezőtől, aki visszatért a gyökereihez. Giccsmentesen, hatásvadászat nélkül mesél, a film maga is lassú sodrású, ráérősen mutatja be főszereplőjét, Amalt, illetve az ő kis világát, és tettein keresztül képet kaphatunk a naivságában is egyszerű, elvhű jellemről, akinek elszántságát (vagy épp makacsságát?) még édesanyja sem képes megérteni. Amal talán az utolsó jó ember a földön. Saját boldogságát is teljesen képes a háttérbe szorítani, hogy másokon segíthessen. Hogy önzetlensége mennyire nyeri el jutalmát, már kérdéses, azonban az ő lelkivilágában, ahol a pénz tényleg pusztán csak gyarló eszköz a létszükséglet kielégítéséhez, nem kell sok ahhoz, hogy boldog lehessen. Az apró dolgok a legnagyobbak, és a legszegényebbek a leggazdagabbak, hangzik el a filmben.

  Amal az örök állandó ebben a történetben, ám az igazán érdekes karakterek azok a hús-vér figurák, akik megfordulnak – közvetlenül vagy közvetve – az életében. Ezeknél a karaktereknél szinte egytől-egyig igazi jellemfejlődés dominál, és nagyszerű színészek keltik életre őket. Az öreg Jayaram, aki meghasonlott a világban, és elindul Új-Delhi utcáin a jóságot keresni. Pooja, a trafikosnő, aki nehezen megkeresett pénzecskéjét gyűjtögeti a hozományára, de maga sem hiszi már, hogy valaha is férjhez megy. Suresh, Jayaram legfőbb bizalmasa és barátja, akinek feladata lesz Amal felkutatása, de konfliktusba kerül saját magával: úgy érzi, őt is megilletné az örökség egy része, de egyben köti öreg barátjának halálos ágyán adott szava, hogy a riksakulit felkutatja. Vivekről sem szabad megfeledkeznünk, az öregember fiáról, akit adósságai nyomasztanak, míg végül végső kétségbeesésében óriási hibát követ el. Viveket életre keltő Vik Sahay igazi jellemfejlődést mutat be, a végére szinte önkontrollját veszti a figurája.
  Bár első ránézésre az Amal inkább csak egy tévéfilmnek tűnhet, valójában aprólékosan kidolgozott, nagy költségvetésű produkció, igazi sztárokkal. Remek zenéje van, köszönhetően Dr. Shivának, a filmben elhangzó dal pedig csodálatosan szép, igazi keleties, aminek én még a dallamát is képtelen lennék eldúdolni.

  Az indiai filmművészet hazánkban kevéssé ismert. Én sem mondhatom el magamról, hogy olyan sok indiai filmet láttam volna, és a közelmúltbeli Gettó milliomos kapcsán éreztem először, hogy megérint ez a világ. Az Amalban is, az első osztályú színészi munka mellett, elsősorban a környezet fogott meg, visszahozta néhány évvel ezelőtti egyiptomi nyaralásom hangulatát. Annyira külön(ös) világ ez, annyira idegen az európai szemnek. Lonc írja portos kritikájában, hogy "az indiaiak ösztönösen cselekszenek és csak később gondolkodnak". Mélyen érző emberek, kiket elsősorban "az érzelmeik mozgatnak". Európai fejjel ez nehezen felfogható. S talán épp ezért, a keleti művészet mindig hatni fog tudni a nyugati kultúrára. Kell, hogy hasson.
  Danny Boyle a Gettó milliomossal, úgy érzem, alaposan felrázta a nyugati filmgyártást, és egy kicsit keletre fordította a figyelmet. Kell ez, mert bizony fehér holló az eredetiség mostanában a filmes szakmában. Talán ideje egy kicsit visszakanyarodni a gyökerekhez, és mindenkinek arról mesélni, amit a legjobban ismer. Legyen az egy szegény teahordó vagy akár egy riksás új-Gandhi.


IMDB

Előzetes (magyar feliratos):