Színes, feliratos kanadai-amerikai horror
110 perc, 2009
Rendezte: Jonas Akerlund
Forgatókönyv: Dave Callaham
Operatőr: Eric Brooms
Zene: Jan A.P. Kaczmarek

Szereplők:
Dennis Quaid, Ziyi Zhang, Lou Taylor Pucci, Clifton Collins Jr., Liam James, Peter Stormare

  Breslin nyomozó (Dennis Quaid), különösen felesége halála óta, csak a munkájának él. Ez annyiban sajnálatos, hogy Breslinnek van két fia, Alex (Lou Taylor Pucci) és Sean (Liam James), akiknek szükségük lenne apjukra. Breslin mindennap elhatározza, hogy változtat a dolgokon, és több időt áldoz fiaira, azonban valami mindig közbeszól. Legutóbb egy különösen kegyetlen gyilkosságsorozat, amelynek ügyében nyomoz. Miközben nyomról nyomra egyre közelebb jut a gyilkosságok értelmi szerzőjének személyéhez, annál messzebb kerül a családjától. Vajon sikerül-e „visszatérnie” hozzájuk, és teljesíteni tudja-e Alexnek tett ígéretét, hogy ennek a nyomozásnak a lezárását követően minden megváltozik?

  Egy közhellyel kezdem a mondandómat: nehéz dolga van a mai forgatókönyvíróknak. Mi, nézők, az utóbbi időben annyira el voltunk kényeztetve csavaros sztorikkal, nehéz már meglepni minket. Különösen igaz ez a thriller és a horror műfajra. Számomra az utolsó nagy filmes csavart a Fűrész első része produkálta, amelynek végjátékában tényleg lefordultam a székről, annyira sikerült meglepniük. Úgy gondolom, a Fűrész-szériát azóta is ez az első „nagy csavar” élteti, a feszült várakozás, hogy hátha összejön valami hasonló volumenű katarzis, mint amit akkor élhettünk át, amikor először visszhangzott végig dübörögve a vásznon és az agyunkban a két szó: „Game over”.

  Visszatérve a The Horsemen című filmhez, sajnos, hasonló csavarra nem számíthatunk. Kábé a film kétharmadától sejthetővé válik a történetszövésből, hogy merre is tartunk. Hiába, egy Fűrész után „meglephetetlenek” vagyunk, s miközben a képeket nézzük, a villódzó képernyőn edződött agyunk egyfolytában kombinál, és összerakja az elénk vetett filmes Rubik kockát.

  Ennek ellenére nekem tetszett ez a horror. Üdítően hatott a média által „kisminkelt”, csaknem nézhetetlen Tükrök után (Kiefer Sutherland ide vagy oda!) - elsősorban Dennis Quaid remek játéka, Lou Taylor Pucci csaknem angyalian légies jelenléte és Eric Brooms szépen fotózott képei emelték ki a középszerűségből. Quaid és Pucci kettőse egyébként erősebb súlycsoportért kiált, mint ez a középkategóriát alulról megközelítő forgatókönyv, jobb lett volna, ha valami fajsúlyosabb drámában találkoznak. Na, de oda se neki! A lezárásban kapunk néhány magvas gondolatot, amin érdemes elgondolkoznunk, főleg, ha szülő az ember. Ha másra nem is, arra talán jó ez a film, hogy több figyelmet fordítsunk a jövőben a gyermekeinkre, ne hagyjuk őket magukra ebben az önkontrollját vesztett világban, ahol a filmben vázolt elmebeteg őrület könnyedén felütheti a fejét. Remélhetőleg Quaid újabb filmje, a Pandorum (ami, furcsa mód, ismét egy horror) szerencsésebb választásnak bizonyul mind a "művész úr", mind pedig a mi számunkra.

IMDB

Előzetes: