Avatar másképp, A hatodik érzék rendezőjétől - Shyamalan jött, látott és... mindent elvesztett

Műfaj: fantasy, mese, kaland
Hossz: 103 perc
Ország: USA
IMDB: 4,5/10
Hazai bemutató: 2010. július 29.
Digital 3D
Forgatókönyvet írta és rendezte: M. Night Shyamalan
Operatőr: Andrew Lesnie
Zene: James Newton Howard
Főbb szereplők: Noah Ringer, Nicola Peltz, Jackson Rathbone, Dev Patel, Cliff Curtis, Jessica Andres, Seychelle Gabriel, Shaun Toub  

    2005-ben indult útjára a Michael Dante DiMartino és Bryan Konietzko által kitalált tetovált fejű kisfiúnak, Aangnak legendája. A rajzfilm 3 évig a Nickelodeon tévé csatorna vezető sorozata volt, sőt, népszerűsége, kicsik és nagyok közt egyaránt, még ma is töretlen.
    A világot négy nép lakja, a Tűz, a Víz, a Föld és a Levegő Népe. A négy nép sokáig a legnagyobb egyetértésben élt egymással, a békét az Avatár biztosította (Cameron Avatarjától eltérően itt az eredeti szanszkrit, elsősorban a hinduizmusban használt jelentését használják a szónak: legfelsőbb lény földi megtestesülése). Ez a felsőbbrendű lény valamennyi nép hatalmával rendelkezik, így valamennyi nép tiszteli. Az Avatár mindig más és más nemzetségben születik újjá, így biztosítva a népek közötti egyensúlyt. Legutóbb a Levegő Népe soraiból kerül ki egy kisfiú, akire Avatárként tekintenek. A harcias Tűz Népe azonban szeretné magához ragadni a hatalmat, és úgy dönt, az összes léghajlítót elpusztítja, ezzel elpusztítva az Avatárt is. 100 év telik el, ami alatt a Tűz Népe lassan, de biztosan kiterjeszti hatalmát a megmaradt másik két nép fölött, amikor két ifjú a Víz Népéből egy gyermeket talál a jégbe fagyva. A gyermeket Aangnak hívják, és népének utolsó életben maradt tagja. Lehet, hogy ő a halottnak hitt Avatár? 

    Az Avatár: Aang legendája rajfzilm sikere a pergő, izgalmas cselekményében, a könnyen megszerethető, valóban egyedi karakterekben, kitűnő humorában, a hasonló rajzfilmekre egyáltalán nem jellemző jellemfejlődésben keresendő. Az már csak hab a tortán, hogy az egészet nyakon öntötték buddhista, taoista és hindu filozófiával, természetesen - a gyermeklelket figyelembe véve - mindezt mértékkel. A nagy morális döntésekkel szembekerülő hőseink teljesen emberi módon vonják le az élettel kapcsolatos tanulságaikat – igyekeztek a készítők nem készen nyomni ezeket a tévénéző gyerekek képébe, hanem egy picit gondolkodásra késztetve őket a világ dolgaival kapcsolatosan. Talán ez az, ami világszerte a szülőket is a fotelbe csábította a csöppségük mellé: a humor és a gondolkodásra késztetés. A mesében szereplő legutolsó karakter is finoman árnyalt figura, a főbb karakterek közül pedig mindegyik kap megfelelő helyet és időt a kibontakozásra az összesen 61 rész alatt.

    E mese különleges légköre megérintett egy egyedi látásmóddal bíró rendezőt, M. Night Shyamalant is. Az eddig elsősorban thrillerekben (A hatodik érzék, Sebezhetetlen, Jelek, A falu) sikereket elért Shyamalantól a fantasy sem áll távol, elég csak a felemás fogadtatású Lány a vízbenre gondolni.
    Meggyőződésem, hogy a stúdió egy afféle második Gyűrűk Urát, de mindenképpen egy új Narnia Krónikáját várt a projekttől. És az a véleményem, hogy ebben a rajzfilmben benne is van a lehetőség egy igazi nagy ívű eposz filmes megvalósítására. Egyszerűen csak megfelelően kell hozzányúlni az anyaghoz. Sajnos, nem sikerült.

    Shyamalan-rajongóként én vagyok a legszomorúbb, hogy ezt kell mondanom. Mindazt, ami ebben a rajzfilmben csodálatos, amiért díjakat, köztük egy Emmy-díjat is, bezsebelt, Shyamalan egyszerűen kiölte az általa átírt forgatókönyvével. Nem tudom, hogy tudott ennyire melléfogni.
    A film a három évados rajzfilmnek a teljes első évadát öleli fel. Igen, jól érted, ez tehát egy trilógiának az első része akart lenni. A film forgatókönyve a rajzfilmből önkényesen összeválogatott részekből tevődik össze, de valami érthetetlen és felfoghatatlan rendszer alapján történhetett ez a szortírozás, mert kulcsmomentumok és kulcsszereplők maradtak ki belőle. A sztori így több sebből vérzik. Az összképet tovább rontja, hogy az a zseniális humor, ami a rajzfilmsorozat egyik fő vonzerejét adja, teljesen hiányzik a filmből.

    A bárgyú dialógusokra, valamint az elrontott, majd valamiért még túl is erőltetett szerelmi szálra már ki sem térnék. A karakterek annyira sután megírtak, hogy szinte csak névleg azonosak a rajzfilmben nagy gondossággal megrajzolt figurákkal. Mindig is úgy gondoltam, hogy a rajzfilmek figurái sokkal „emberibbek”, hiszen általában egy idealizált képet alkotnak (lásd, például: Mózes az Egyiptom hercegéből). Ez ebben a rajzfilmben hangsúlyosabban érezhető, ami abból adódhat, hogy komoly jellemfejlődésen esnek át a főbb karakterek. A mozifilmben még én sem - aki a rajzfilmet láttam - jöttem rá a szereplők mozgatórugóira, nemhogy olyan valaki, aki csak beszédült a moziba, mert jól szeretett volna szórakozni. A karakterek abszolút nem adják vissza az egyéniségük legelemibb valóját sem, Sokkából hiányzik az esetlenségéből fakadó humora, Iroh-ban látszólag nyoma sincs a rangjával szöges ellentétben álló kedves személyiségének (na és a pocakjának!), Aang kerge, szeleburdi természete sincs sehol és Zuko tragédiájának mélységét sem értjük meg. A figurák között örömmel üdvözöltem Appát, a légbölényt és Momot (bár ő eredetileg lemúr, a filmben viszont valami légmakinak fordították, vagy minek!), de semmilyen szerepet nem töltöttek be, és a hozzájuk fűződő rengeteg poén egész egyszerűen ki lett hagyva. Ráadásul a színészek is rosszul lettek összeválogatva, talán a Sokkát alakító Jackson Rathbone-ból és a Zukót megszemélyesítő Dev Patelből (lásd még: Gettómilliomos) kinéztem volna valamit, hogyha jobb a forgatókönyv.

    Azt gondolná az ember, hogy jó-jó, sz*r a sztori, de ott a látvány! Nos, tévedsz! Ez esetben valóban igaz, hogy az előzetesbe összevágott akciójelenetek sokkal jobbak, mint a filmbeliek. Az előzetesben sokkal feszesebbre vannak vágva, míg a filmben megdöbbentően lassúak, semmi ritmusuk, ráadásul még unalmasak is. A 3D nem dob rajta, alig tapasztalsz meg belőle valamit, sőt, azoknál a részeknél, ahol úsztatják a kamerát, elmosódik a táj. Pfff!

    Összességében azt kell mondjam, hogy nagyot csalódtam Shyamalanban. Valami olyan kommersz, sőt, szinte már annál is rosszabb katyvaszt rakott össze, hogy a fejemet fogtam a film közben, és a közepénél ki akartam jönni. Még nekem is, aki ismeri a mesét, nehezemre esett követnem a sztorit. Az utolsó léghajlító megtekintését nem ajánlom senkinek jó szívvel, még DVD-n is kerüljétek el! Ha viszont a rajzfilmet, az Avatár: Aang legendáját lehetőségetek van megnézni, akkor mindenképpen éljetek vele.

Cikk publikálva: globalgame.hu

Előzetes (szinkronos):