Műfaj: krimi
Hossz: 108 perc
Ország: USA
IMDB: 5,9/10
Rendezte: Marcel Langenegger
Forgatókönyv: Mark Bomback
Operatőr: Dante Spinotti
Zene: Ramin Djawadi
Főbb szereplők: Ewan McGregor, Hugh Jackman, Michelle Williams, Maggie Q, Lisa Gay Hamilton, Natasha Henstridge, Lynn Cohen, Charlotte Rampling

    Jonathan (Ewan McGregor) félénk, visszahúzódó fiatalember, aki a számok bűvöletében él: könyvvizsgálóként dolgozik, kliensei tőkeerős nagyvállalatok közül kerülnek ki. Életét a munkája tölti ki, napi 12-14 órákat „robotol”, magánéletre nem marad ideje. 
Minden megváltozik, amikor az egyik cégnél összeismerkedik Wyatt Bose-zal (Hugh Jackman), a nagymenő ügyvéddel, aki igazi extrovertált személyiség, szinte teljesen ellentéte Jonathan-nek. Wyatt fölkarolja újdonsült cimboráját: segít neki egy kicsit "lazulni", együtt vetik bele magukat az éjszakába. Jonathan-t teljesen lenyűgözi New York számára eddig ismeretlen oldala: a többezer dolláros öltönyök, a gyönyörű nők, az elit szórakozóhelyek világa.
   Egy fatális „véletlen” folytán főhőseink összecserélik telefonjaikat, és furcsa titokra derül fény: Wyatt egy olyan klub tagja, mely különleges szexpartner szolgáltatást nyújt. A klub tagjai teljes inkognitóban hívhatják föl egymást, hogy egy érzelem-, és így bonyodalommentes, párórás légyottban éljék ki vágyaikat. Jonathan beleveti magát ebbe a látszólag következmények nélküli, hedonista világba, és nyakig merül az élvezetekbe: minden nap más és más nővel tölti az estét, míg végül őt is utoléri végzete, és beleszeret az egyikükbe. A lángoló szerelem a klub összes szabályának megszegésére sarkallja barátunkat, de vajon meg lehet-e szegni ezeket büntetlenül? Vagy egészen más áll a légyottjukat követő sötét események hátterében? Jonathan versenyt kényszerül futni az idővel, hogy megmentse egy lány életét, akiről pusztán annyit tud, hogy a neve S-sel kezdődik.

     Az első filmes Marcel Langenegger egy "erotikus" krimit tett le az asztalra, amiből a legtöbben pont az erotikát hiányolják. Ez valóban így van, de rosszul közelítik meg a dolgot. Langenegger filmjének kezdő képsorai szinte rögtön meghatározzák a film alaphangulatát, és egyben fő mondanivalóját: magányos fiatalember dolgozik késő este a lenyűgöző, de egyben csupa hideg fém és csillogó üveg panorámát nyújtó, "spártai" berendezésű irodában. A film alapmotívuma ez az elidegenedés érzés, ami ezeket az első képkockákat áthatja, és pontosan ez nyilvánul meg a kezdetben talán izgatónak tűnő, de valójában – számomra legalábbis – a legmélyebb kétségbeesést megtestesítő szexklubban, ahol csupa XXI. századi „szingli yuppie” keresi a "boldogságát", akik a napi 12 órás meló és a csillogó nagyvárosi életvitelük fenntartása mellett már nem éreznek elég erőt magukban valódi kapcsolatok kialakítására, és akik a röpke másodpercekben mérhető testi gyönyörök közepette csak létük ürességét élik meg, és önnön boldogtalanságukba fásulnak bele. Egyszerűen rémisztő és teljesen életidegen ez a közeg, és csak remélni merem, hogy puszta fikció, hogy ilyen klubok nincsenek, hogy az emberek, akiknek mindenük (?) megvan, ennyire talán mégsem boldogtalanok. Ez köszön vissza a vászonra festett, olykor meglepően üres és szenvedélytelen ölelésekben, csókokban, testi együttlétekben. Ez nem erotika, ez valami más, valami szomorúbb dolog, és így lesz az "erotikus" kriminkből drámai felhangokkal tűzdelt, szimpla krimi.

     Tehát, maga a hangulat adott. Sajnos, a történet már nem annyira. Nem kell IQ bajnokoknak lennünk, hogy már a film felénél ráébredjünk, merre tart a cselekmény. Sajnos, a „csavarok” is ilyenek, az erős kezdést követően rendkívül sablonossá, rutinszerűen vázolt klisék halmazává válik a film, és „csúcsosodik”, vagy inkább laposodik el a végkifejletig. 
      Egyedül McGregor és Jackman színészi játéka az, ami elviszi hátán a filmet. Mindenki "Obivan-ja" már-már rutinszerűen hozza a félénk könyvvizsgáló figuráját, ahogy "Wolverine-ünk" is hitelesen alakítja a vagány, nagyvilági életet élő ügyvédet.

    A képek szépen fényképezettek, gondoskodik erről az „öreg róka” Dante Spinotti, akinek operatőri munkáját már több filmben, többek között a Krumplirózsában, a Nell, a remetelányban, a Szemtől szembenben vagy akár A vörös sárkányban is megcsodálhattuk. Djawadi zenéje is sokat hozzátesz az alaphangulathoz, szinte a szereplőkkel együtt "úszunk" a csupa üveg és fém felhőkarcolók fölött. 
        Egyedül a forgatókönyvvel nem vagyok kibékülve, ami egyszeri megtekintésre szolgáló darabbá teszi a filmet. Mintha az alkotók nem tudták volna eldönteni, mit is akarnak: drámát vagy krimit? A legtöbb esetben a műfaji keveredés hasznára van egy alkotásnak, itt viszont a kevesebb több lett volna… vagy fordítva? Mindenki döntse el maga.

Előzetes (magyar felirattal):